A legjobb nyolc közé már nagyon kiélezett harcok között vezetett az út. Marin Cilic és Juan Martin Del Potro hatalmas ötszettes szőnyegbombázását meg-meg zavarta a közönség, főleg Del Potro hátrányára, amit az argentin fiú többször is szóvátett, de végül belátta, hogy jobb, ha méginkább rákoncentrál a saját játékára. A gigászi küzdelmet végül a horvát fiú nyerte.
Andy Murray ezúttal sem kegyelmezett, bár az első szettet még tiebreak-ben nyerte, a további kettőben már abszolút fölénnyel irányította a játékot és szettveszteség nélkül lehengerelte ellenfelét, John Isnert. Rafael Nadal is állta a horvát nehéztüzérséget Ivo Karlovic személyében, s négy szettes kemény csatában végül kivívta a továbbjutást, amivel állítása szerint máris túlteljesítette az idei Australian Open-re kitűzött célját. Következő ellenfele Andy Murray lesz, akiről azt nyilatkozta, hogy nehéz ellenfél lesz, mivel szerinte a teljesítménye maximumán játszik - vagy még talán felette is - a brit teniszező. Andy Roddick és Fernando Gonzalez meccséről is csak szuperlatívuszokban érdemes megemlékezni, főleg az első négy szettről. Nagyon kiélezett, magas szinvonalú játékot láthattunk, ahol az amerikai szinte alig hibázott, a chilei viszont elképesztő mennyiségű nyerőt ütött ellene. Mindketten nagyon jól szerváltak. Először Roddicknak sikerült break-elnie, így az első szettet meg is nyerte, majd a következő két szettben Gonzalez-nek kedvezett a szerencse és elvette ellenfele adogatását, amivel 3:1 lett a chile-i javára. A negyedik szett nagyon szorosan alakult, mindketten nagyon vigyáztak a saját szervajátékukra, egészen Andy Roddick 6:5-ös vezetéséig. A szettben maradásért szerváló Gonzalez-nek azonban megremegett a keze és break lehetőséghez jutatta Roddick-ot, aki ugyan egy kicsit vitatható bírói döntéssel, de kihasználta a lehetőséget és megnyerte a szettet. Az történt, hogy az amerikai ütését kint látták a vonalbírók, s bekiabálták az out-ot, míg Gonzalez a bekiabálás hatására nem ütötte vissza a labdát. Roddick kikérte a sólyomszem döntését, ami tisztán azt mutatta, hogy bent volt, mire a bíró megadta a pontot az amerikainak. Az argentin vitatta a bíró döntését, mert szerinte minimum újra kellett volna játszatnia a pontot. A vitatkozás meg is törte a lendületét, így a döntő szettben már szinte kedvtelenül játszott és vesztett.
A nőknél a belga harc érdemel dícséretet, mert igazán magasszinvonalú női mérkőzésnek lehettünk szemtanui, melyet végül három szettes kűzdelem árán Justine Henin nyert meg honfitársa, Yanina Wickmayer ellen. Következő ellenfele Nadia Petrova lesz, aki megállíthatatlanul menetel előre. Most éppen Svetlana Kuznetsova volt kénytelen gratulálni neki a három szettben kiharcolt győzelemhez. Dinara Safina-nak sajnos 4:5-ös állásnál az első szettben fel kellett adnia a harcot Maria Kirilenko ellen, mert derékfájása meggátolta a további játékban. Alona Bondarenko-nak sem sikerült a továbbjutás, mivel Jie Zheng ezúttal jobb volt nála.
A feladások nagy napja a férfiaknál. Hárman is feladni kényszerültek meccseiket betegség ill. sérülés miatt. Marcos Baghdatis a nullára vesztett első szett után, a másodikban 2:4-re állt Lleyton Hewitt ellen, amikor feladta a kűzdelmet feltehetően sérülés miatt. Stefan Koubek csupán egy szettig bírta és 1:6-os szettvesztés után megadta magát Fenando Verdasco-nak, jobban mondva sérülésének. Mikhail Youzhny viszont ki sem állt ellenfele Lukasz Kubot ellen. Roger Federer kiváló formában és erőnlétben játsza meccseit. Így történt ez ma is Albert Montanes ellen. Nagyon jó meccset vívtak, élvezet volt nézni annak ellenére, hogy mindössze három szettig tartott. Federer következő ellenfele Lleeyton Hewitt lesz. Davydenko-ról is elmondható, hogy tökéletes formában van, amit mi sem bizonyít jobban, mint Juan Monaco elleni kűzdelme, ami szintén három szettes volt csupán. Az orosz következő ellenfele a spanyol Fernando Verdasco lesz. Novak Djokovic is egyre jobban bemelegszik. Denis Istomin mindössze négy gémet tudott összekalapálni ellene a meccs alatt. A szerb teniszező a játék nélkül továbbjutott lengyel Lukasz Kubot-tal találkozik legközelebb. Férfiak a legjobb nyolc közé jutásért:
Játékos Ellenfél Roger Federer(1) Lleyton Hewitt Rafael Nadal(2) Ivo Karlovic Novak Djokovic(3) Lukasz Kubot Juan Martin Del Potro(4) Marin Cilic(14) Andy Murray(5) John Isner(33) Nikolay Davydenko(6) Fernando Verdasco(9) Andy Roddick(7) Fernando Gonzalez(11) Nicolas Almagro Jo Wilfried-Tsonga(10)
A nőknél nem történt meglepetés. A papírforma érvényesül. Rendíthetetlenek a Williams lányok, Na Li ismét nyert, Wizniacki, Azarenka, Zonareva és Stosur szintén továbbjutott.
Nők a legjobb nyolc közé jutásért:
|
Játékos |
Ellenfél |
|
Serena Williams(1) |
Samantha Stosur(13) |
|
Dinara Safina(2) |
Maria Kirilenko |
|
Svetlana Kuznetsova |
Nadia Petrova(19) |
|
Caroline Wozniacki |
Na Li(16) |
|
Venus Williams(6) |
Francesca Schiavone(17) |
|
Victoria Azarenka(7) |
Vera Zvonareva(9) |
|
Alona Bondarenko |
Jie Zheng |
|
Justine Henin |
Yanina Wickmayer |
Nagy csatákat hozott az ötödik nap Melbourne-ben a férfiaknál. Ezen a napon Andy Murray-t kivéve, aki szettveszteség nélkül teljesítette a fordulót Florent Serra ellen, senkinek nem volt elég három szettet játszania a továbbjutásért. Rafael Nadal Philipp Kohlshreiber ellen kűzdött hősiesen. Jól kezdett a spanyol és z első két szettet simán megnyerte, de a harmadikat sikerült elnyernie tőle a német teniszezőnek, s a negyidik szettben is megszorongatta Nadalt, aki 7:5-re tudta megnyerni azt. Nagy meccs volt a horvátok csatája is, ahol végül Karlovic tudott nyerni négy szettben. A következő körben Karlovic ellenfele Nadal lesz majd. Gael Monfils kiesett! John Isner győzte le négy szettes csatában. A legszorosabb meccs ezúttal Andy Roddick és Feliciano Lopez összecsapása volt, melyet végül szintén négy szettben az amerikai nyert meg. Fernando Gonzalez ízzadt meg a legjobban, hiszen neki ötszettes kűzdelemben kellet kivívnia Evgeny Korolev ellen a továbbjutást.
A nőknél két nagy meglepetés is született. Kim Clijsters szégyenteljes vereséget (bicikli) szenvedett el az orosz Nadja Petrova ellen. Mindössze egyetlen gémet tudott szerezni a meccs alatt. Egyszerűen érthetetlen! Jelena Jankovic-nak sem ment ma a játék 6:3,6:2-re kapott ki az ukrán Bondarenko-tól. Dinara Safina ezúttal magabiztos fölénnyel 6:1, 6:2-re nyert Elena Baltacha ellen. Justine Henin szetthátrányból fordította meg a meccset és nyert Alysa Kleybanova ellen, mint ahogy Svetlana Kuznetsowa is Angelique Kerber ellen.
A negyedik nap sajnos Szávay Ágnes kisésését jelenti - a női egyéni versenyszámban - számunkra a 2010-es ausztrál nyílt nemzetközi teniszversenyen. Áginak meccslabdája is volt a második szettben, de nem tudta megcsinálni, így kínai ellenfele Na Li 7:5-re megfordította a szettet és a tetejére a harmadikat is megnyerte. Kesett Ana Ivanovic is, aki Gesela Dulko ellen volt képtelen nyerni. Leginkább a szervája miatt kapott ki, mert egyszerűen képtelen volt jól feldobni a labdát a szerváihoz. Három szettes, meglehetősen alacsony színvonalú meccs volt, legalábbis, ha a Justine Henin Elena - Dementeva meccshez hasonlítom.
A férfiaknál a Marcos Baghdatis - David Ferrer mérkőzés volt a nap meccse. A ciprusi teniszező kétszettes hátrányból volt képes megnyerni a meccset, ami nem kis teljesítmény a kiválóan kűzdő David Ferrer ellen. Következő ellenfele Lleyton Hewitt lesz. A nap folyamán öt darab ötszettes mérkőzésért szurkolhattak a nézők. Öt szett kellet a továbbjutáshoz többekközött: Tommy Haas-nak, Albert Montanes-nek, Juan Monaco-nak és Nicolas Almagro-nak is. Roger Federer, Nikolay Davydenko, Mikhail Youzhny és Fernando Verdasco könnyedén, három szettben skalpolták meg ellenfelüket. Novak Djokovic viszont egy szettet, méghozzá mindjárt az első elajándékozta Chiudinelli-nek, de a következő szettek már a szerb teniszező magas fölényét hozták.
Az Australian Open harmadik napján már igazán nem lehetett panasz az időjárásra. Kitisztult az ég, felmelegedett az idő, vagyis tökéletes volt a meccsek lebonyolítása szempontjából. Szávay Ágnes nagyszerüen vette a startot, hiszen két szettes meccsben , 6:3, 6:2-relegyőzte kanadai ellenfelét Stephanie Dubois-t. Következő ellenfele a kinai Na Li lesz. Czink Melinda nagyon szoros, hérom szettest vívott a svájci Stefanie Voegele ellen, de végül sajnos kikapott 5:7, 7:6(5), 7:9-re. A nőknél a nap meccsét Justine Henin és Elena Dementieva vívták. Nagyon magas színvonalú, látványos, izgalmas teniszt mutatott be mindkét játékos a legjobb 32-be jutásért vívott második fordulóban. Kettejük harcát végül a belga teniszező nyerte 7:5, 7:6(6)-ra.
Rafael Nadal könnyedén teljesítette a 2. fordulót. Mindegyik szettben csupán két gémet engedélyezett Lukas Lacko-nak. Andy Roddick, Gael Monfils, fernando Gonzalez is három szettben intézték el a továbbjutást a legjobb 32-be. Marin Cilic viszont kemény ellenállásba ütközött az ausztrál Bernard Tomic személyében, így gigász öt szettes meccsben tudta csak kivívni a továbbjutást. A nap meccse címet a férfiaknál Juan Martin Del Potro és James Blake játéka érdemelte ki. Ilyen teniszt látni maga a gyönyör! Nem is sorolnám a jelzőket, az eredmény magáért beszél: 6:4, 6:7(3), 5:7, 6:3, 10:8 Del Potro szempontjából. A kiemeltek közül sajnos búcsúznia kellett Tomas Berdych-nek és Viktor Troicki-nak.
A 2. napon már nem akadályozta eső a játékok lebonyolítását. Igor Andreev igazán jó bemelegítő partnere lett Roger Federer-nek, ugyanis rögtön az első szettet meg tudta nyerni a világelső ellen, bár a másodikat aránylag könnyen adta, a harmadik szett nagyon szorosra sikerült, amit az is bizonyít, hogy csak rövidített játékban tudtak dűlőre vinni, ahol végül Federer 7:2-es győzelme végképp megtörte, így a negyedik játszmát már szinte ellenállás nélkül ajándékozta oda a svájcinak. Ivan Dodig alaposan megtréfálta Juan Carlos Ferrero(23)-t. Meglehetősen ellentmondásos, nagy különbséggel nyert szettek születtek, s a meccset végül öt szettben a horvát teniszező nyerte. Nem sikerült továbbjutnia Carlos Moya-nak az ukrán Ilya Marchenko ellen, aki három szoros szettben legyőzte őt. A nap legszorosabb ötszettesét Mikhail Youzhny és Richard Gasquet játszották. A gigászi csata - melyben 3 szettet is csak tiebreak-ben tudtak eldönteni - győztese végül az orosz teniszező lett. Tommy Robredo sima háromszettesben kapott ki Santiago Giraldi-tól. Óriási meglepetésre Robin Soederling már az első fordulóban kiesett. Ellenfele Marcel Granollers kétszettes hátrányból volt képes megfordítani ellene a meccset és kivívni a továbbjutást.
A női mezőny legjobbjai nem okoztak csalódást. Továbbjutottak a Williams testvérek, Jelena Jankovic és Ana Ivanovic is. A hétfői eső miatt keddre halasztott számos meccs miatt Szávay Ági és Czink Melinda első pályára lépése szerdára tolódott át.
A 2010-es Australian Open 1. napján nem kellett szenvedniük a játékosoknak a hőségtől, hiszen 20 fok körüli esős idő jellemzi az idei indulást. Rafael Nadal címvédőként vívta az első meccset, ami nem indult könnyen, ugyanis ausztrál ellenfele tie-break-re késztette az első szettben, de a második és harmadik szett már a spanyol címvédő magabiztosabb játékát hozta, így végül Rafael Nadal-Peter Luczak: 7:6(0), 6:1, 6:4. Radek Stepanek(13) kiesése okozott némi meglepetést. Ivo Karlovic-tól kapott ki ötszettes kemény kűzdelemben. Ettől eltekintve a kiemeltek hozták a papírformát. A top ten-ben csupán Juan Martin Del Potro-nak kellett négyszettes játékot játszania, a többiek ugyanis háromszettben intézték el a második körbe való továbbjutást. Andy Murray például kegyetlen hidegvérrel 6:1, 6:2, 6:2-re leiskolázta Kevin Anderson-t. Verseny férfi/női Helyszín Melbourne, Ausztrália Borítás Kemény (Plexicushion) Első verseny 1905(férfi), 1922(női) Weboldal http://www.australianopen.com ATP Tour Kategória Grand Slam Főtábla 128E/64P/128Q Összdíjazás 10 300 000 A$ Címvédő WTA Tour Kategória Grand Slam Főtábla 128E/64P/96Q Összdíjazás 10 300 000 A$ Címvédő
A hölgyeknél Maria Sharapova(14) szurkolói lehetnek csalódottak, ugyanis a szintén orosz Maria Kirilenko háromszettes csatában, 7:6(4), 3:6, 6:4 arányban jobbnak bizonyult nála. Justine Henin könnyedén hozta az első fordulót Kristen Flipkens ellen 6:4, 6:3-ra, de honfitársa Kim Clijsters(15) sem hagyott kétséget az ellenfelében, hogy melyikük is a jobb teniszező. A 6:0, 6:4-es eredmény legalábbis erre utal. Henin következő ellenfele Elena Dementieva lesz, aki szintén nem nagyon ízzadt meg az első körben. Kuznetsova és Dinara Safina is hozták a tőlük elvárt eredményt. Czink Melinda(38) és Szávay Ágnes(37) magyar idő szerint kedden reggel lépnek majd először pályára. Melinda ellenfele a svájci Stefanie Voegele(74) lesz, míg Ágira a kanadai Stephanie Dubois(103) vár majd.
A férfi tenisz két legjobbja csapott össze az Australian Open nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjében, s hihetetlen nagy kűzdelmet láthattunk öt szettben, mindkét fél részéről. Rafael Nadal lett végül a tenisztorna győztese megérdemelten, hiszen öt szettben 7-5, 3-6, 7-6, 3-6, 6-2 arányban legyőzte Roger Federert, aki könnyeit nyelve gratulált a győztesnek. Mindketten megerősítették ezzel a pozíciójukat a világranglistán.
Serena Williams két nagyon sima szettben győzte le Dinara Safinát az Astralian Open nyílt teniszbajnokság női egyéni döntőjében. Az amerikai teniszező harmadszor tudott győzni Melbourneben, összességében pedig ez a tizedik grand slam győzelme.
Orosz ellenfele élete második grand slam döntőjét veszítette el. "A mai teniszdöntőn csak labdaszedő voltam" nyilatkozta Safina a meccs után.
Hihetetlen kiélezett, magasszintű teniszcsatában, 5 óra 14 perces küzdelemben
Rafael Nadal legyőzte a szintén balkezes honfitársát, és bejutott a döntőbe az Australian Openen. A világelső 5 szettben, 3:2-re győzte le a 14. helyen kiemelt Fernando Verdascót.
Vasárnap, magyar idő szerint 9:30-kor: Rafael Nadal-Roger Federer férfi teniszdöntő
Az Australian Open csütörtöki elődöntőjében két kiváló teniszező - korábbi világelső - találkozott: a svájci Roger Federer és az amerikai Andy Roddick. Rendkívűl magasszinvonalú teniszjátékot mutattak be, melyet végül a svájci három szettben nyert meg. Fedrer 18. alkalommal játszhat grand slam döntőt, megközelítve ezzel Ivan Lendl 19-es csúcsát.
S. Williams két játszmában győzte le az orosz Jelena Gyementyjevát, míg Safina honfitársát, Vera Zvonarjovát ejtette ki két szettben, s vívta ki a döntőbe kerülés jogát.
Kialakult az felső ági elődöntő is férfi egyesben az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, és a nézők két spanyol játékos csatáját élvezhetik majd: Fernando Verdasco és Rafael Nadal személyében. Amerikai svájci összecsapás a másik ágon: Andy Roddick és Roger Federer.
Három orosz és egy amerikai játékos került a női egyes elődöntőjébe: kedden Dinara Szafina és Vera Zvonarjova biztosította helyét a legjobb négy között, szerdán Jelena Gyementyjeva, majd Serena Williams csatlakozott hozzájuk.
nol.hu
Bár a játékosoknak már eddig is meggyűlt a bajuk a kánikulával, a következő napokban évszázados rekordhőséget várnak a meteorológusok az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak otthont adó Melbourne-ben.
MTI
NemzetiSport.hu
Az Australian Open férfi egyesének negyeddöntőjében Roger Federer három sima játszmában verte Juan Martin Del Potrót.
Az egykori világelső gyakorlatilag lemosta a hatodik helyen kiemelt Del Potrót a Melbourne-ben zajló nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, az argentinnak esélye sem volt.
SamsunSport.hu
A szerb teniszező a negyedik szett elején visszalépett Andy Roddick elleni mérkőzésétől az Australian Open negyeddöntőjében.
Djokovicsot nagy valószínűséggel a nagy meleg készítette ki. Roddick a legjobb
négy között a Del Potro–Federer mérkőzés győztesével találkozik majd.
NemzetiSport.hu
Tsonga magabiztosan, három játszmában nyert és bejutott a negyeddöntőbe.
A tavalyi döntős francia Jo-Wilfred Tsonga magabiztosan, három játszmában legyőzte az amerikai James Blake-et a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi nyolcaddöntőjében.
(mti)
Három perc híján két óra alatt játszotta be magát az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság legjobb nyolcába az első kiemelt Rafael Nadal. Kiesett viszont az egyik favorit Andy Murray.
A világranglistát vezető spanyol a chilei Fernando Gonzalezt verte három sima játszmában. Nadal a negyeddöntőben a francia Gilles Simonnal találkozik.
Frissport.hu





















